A látványtervezés alapképzési szak képzési célja és a szakmai kompetenciák:
A képzés célja látványtervező szakemberek képzése, akik megszerzett gyakorlati képzőművészeti és ábrázolástechnikai alapképzettségük, kultúrtörténeti, művészettörténeti, dramaturgiai, zenetörténeti, pszichológiai, filozófiai és esztétikai ismereteik birtokában képesek a hazai és nemzetközi performatív műhelyekben, mozgóképes (filmes, illetve televíziós) produkciókban, művészeti rendezvények és kiállítások létrehozásában vezető tervező művész irányítása mellett tervezői feladatok megoldására. A végzettek ismerik a színház belső felépítésére, mozgóképes produkciók környezetére és infrastruktúrájára, valamint művészeti rendezvények és kiállítások kivitelezési lehetőségeire, valamint e területek mesterségbeli megvalósítására vonatkozó tudásanyagot. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.
Képzési terület:
Képzési szint:
A következő intézményekben oktatják:
- MKE (Magyar Képzőművészeti Egyetem)
- SZIE (Szent István Egyetem )