A Magyar Filmtudományi Társaság éves konferenciája
2021. november 5-6.
Felhívás
A 2020-ra tervezett konferenciát a járványhelyzet miatt elhalasztottuk. Reményeink szerint ez idén pótolható lesz jelenléti formában Debrecenben. A tavalyi konferenciára absztrakttal jelentkezőkre továbbra is számítunk, de kérjük, erősítsék meg részvételi szándékukat. A tavalyi felhívás témáiban vagy más szekciótervekkel új jelentkezőket is várunk.
A Magyar Filmtudományi Társaság várja a filmmel foglalkozó kutatók jelentkezését második, közgyűléssel egybekötött konferenciájára. A konferencia célja, hogy feltérképezze a magyar filmműhelyekben folyó és az egyéni kutatók által végzett vizsgálatokat, segítse ezeknek kutatói hálózatokba való rendezését. A szakmai közösségépítésen kívül a rendezvény hangsúlyt fektet a filmtudomány tudománypolitikai, -szervezési és kutatásmódszertani kérdéseire.
A digitális fordulatnak köszönhetően mára a mozgókép legnépszerűbb megjelenési formája az online videó, a legnépszerűbb eszköz, amelyen mozgóképet néznek, az okostelefon. Ezzel egyidőben a filmtudomány tárgyának számos korábbi, kizárólagosnak tűnő lehatárolása (fikciós, narratív, játékfilm) is megkérdőjeleződött. A konferencia célja a mozgókép változó fogalmainak a feltérképezése nemcsak arra vonatkozóan, hogy a digitális technikák és médiumok hogyan hatnak a hagyományos filmformákra, hanem az internetes felületekbe beágyazott új mozgóképi formákat, műfajokat, használatokat tekintve is.
A konferencia-előadások többek közt az alábbi témákhoz és kérdésekhez kapcsolódhatnak:
- a mozgókép változó apparátusai
- a virtuális valóság (VR) és kiterjesztett valóság (AR) hatása a nézőségre (immerzió, interakció, szimuláció, játékesztétika)
- közösségi média, hálózatiság (platformvezérelt szocialitás, konnektitivitás): mi a szerepe a mozgóképnek az emberi kapcsolatok kodifikálásában, applikációsításában?
- az élő közvetítés mozgóképes gyakorlatai
- új webes műfajok (videoesszé, videoblog, websorozat)
- viralitás: a mozgóképek készítéséről a hangsúly áttevődik azok folyamatos körforgására;
- digitális képalkotás és a filmkép ontológiája
- a nézés és terjesztés megváltozott platformjai: mobiltelefon, streaming-szolgáltatók, videomegosztók, kalózoldalak, azonnali és folyamatos hozzáférhetőség
- a képernyő/kijelző/monitor és a filmvászon viszonya: a filmkép léptékei (formátumok, terjedelmek)
- „hasznos film” (useful cinema): a mozgókép alkalmazott formái (oktató, kereskedelmi, ipari filmek)
- a filmkínálat exponenciális bővülése, kanonizáció, kurátori gyakorlatok
- az újmédia a mozgóképoktatás szolgálatában: elméleti, gyakorlati és módszertani kérdések.
A fenti felvetéseken túl más témákkal is lehet jelentkezni három-négy előadásból álló szekciótervek formájában.
A konferencián plenáris előadást tart Tarnay László A mozgókép digitalizációja = a (film)fenomenológia poszthumán fordulata címmel.
A 150-200 szavas absztraktokat 2-3 mondatos életrajzi információval (az intézmény megjelölésével) 2021. szeptember 15-ig várjuk a következő címre: fuziza@yahoo.com. A beérkezett jelentkezésekkel kapcsolatban 2021. október 15-ig visszajelzünk.
A konferencia időpontja: 2021. november 5-6.
Részvételi díj: 7000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak: 5000 Ft (az egyéves tagdíj összege). A Magyar Filmtudományi Társaság tagjai számára ingyenes.
A konferencia szervezői: Füzi Izabella (szakmai kérdések) és Győri Zsolt (helyszíni szervezéssel kapcsolatos kérdések).
Program
Péntek
10:00 Regisztráció
11:00 Megnyitó (Füzi Izabella és Győri Zsolt)
11:15 Plenáris előadás
Tarnay László: Az ökológiától a szenzoriális fordulatig: A mozgóképi gondolkodás kortárs lehetőségei
Moderátor: Füzi Izabella
12:15 Magyar Egyetemi Filmdíj átadása
12: 25 A Magyar Filmtudományi Társaság éves közgyűlése
13:15 Ebédszünet
14:30-15:50 Szekció 1: Filmes intézmények átalakulása
Moderátor: Király Hajnal
Vincze Teréz: Szerzőiség a digitális korban: Hong Sang-soo digitális kameratöltőtolla
Bodoni-Dombi Tünde: Navigált random montázs – a Google keresőben és a filmművészetben
Fejes-Jancsó Dorottya: Az online platformok veszélyei: Egy csókjelenet története
Tóth Zoltán János: Mediális nosztalgia
16:10-16:50 Szekció 2: Videójáték
Moderátor: Sághy Miklós
O. Réti Zsófia: Interaktivitás és narratív komplexitás a film-videojáték hibridekben
Csönge Tamás: Irányítás és illúzió. Az Inside procedurális logikája
16:50 Kávészünet
17:20-18:40 Szekció 3: Videóchat és -szelfi
Moderátor: Vincze Teréz
Győri Zsolt: Közel és mégis távol: videócsevegés-ábrázolások a kortárs kelet-európai filmben
Füzi Izabella: A képernyő színeváltozása
Gyenge Zsolt: „Kérem várjon, míg a megbeszélés szervezője beengedi Önt.” Vázlat a videókonferenciázás fenomenológiájához
Simor Kamilla: Háborús napló a digitális korban. A videószelfi fenomenológiai és befogadáselméleti megközelítése
19-20:00 Apertúra-lapszámbemutató: Mozi, installáció, videóchat. A kortárs mozgóképkultúra fenomenológiai megközelítései (Árva Márton, Gyenge Zsolt, Tarnay László, Vincze Teréz)
Moderátor: Török Ervin
20: 00 Fogadás
Szombat
9:00-10:20 Szekció 4: CGI és digitális kánon
Moderátor: Győri Zsolt
László Borbála: „Ne nézz így rám…”: A CGI kutyaarc hatása eb és ember affektív kapcsolatára
Zalán Márk: Jól áll neki a CGI? – a digitális fiatalítás elméleti kérdései
Sólyom Kristóf: A digitális realizmus lehetőségei. DV, rotoszkóp, perceptuális realizmus
Bartal Dóra: A feminista filmes diskurzus rekonstrukciója és a kánon revíziója a podcast médiumán keresztül. A Bechdel Cast és a You Must Remember This példája
10:20 Kávészünet
10:50-12:10 Szekció 5: Részvételi filmezés ‒ Lokális roma közösségek a dokumentumfilmben
Moderátor: Stőhr Lóránt
Müllner András: A részvételi videó digitális környezetben
Szabó Elemér: A film mint „melléktermék” ‒ Egy csereháti közösségfejlesztéshez kapcsolódó dokumentumfilmes projekt beszámolója
Biczó Gábor: „Kisvilágok” – dokumentumfilmsorozat lokális etnikai együttélési helyzetekről
Szabó Henriett: Egyéni életutakat elemző dokumentumfilmek szerepe a romák társadalmi integrációjának előmozdításában
12:10 Ebédszünet
13:30-14:30 Szekció 6: Dokumentumfilmes paradigmák
Moderátor: Szekfü András
Török Ervin: Stilizáció a kortárs magyar dokumentumfilmben
Margitházi Beja: Trauma-játékok. A dokumentumfilmes megfigyelés (keretezés) és részvétel (ágencia) lehetőségei A létezés eufóriájában
Stőhr Lóránt: A domináns dokumentumfilmes paradigma felé?
14:30 Kávészünet
15-16:20 Szekció 7: Adaptáció és oktatás
Moderátor: Margitházi Beja
Vajdovich Györgyi: Visszatérő klasszikusok. Adaptációs tendenciák a magyar filmtörténetben
Sághy Miklós: Egy híres regény két adaptációja (Móricz Zsigmond Rokonok című regényének megfilmesítései)
Lakatos Gabriella: Az 1931 és 1944 között készült magyar játékfilmek adaptációs hagyományának lehetséges kutatási irányai
Király Hajnal: Filmoktatás a szakmai szocializációban – egy online kurzus tapasztalatai
16:20 Zárszó (Győri Zsolt)