Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Meglett a Magyar Egyetemi Filmdíj nyertese

A 2021. október 29-30-án rendezett országos workshopon a programban részvevő nyolc magyar egyetem hallgatói delegáltjai kiválasztották a 2019-es év legjobb filmalkotását. A hat nevezett film közül a Kis Anna által rendezett Csak családról ne című film került ki győztesen.
A diákzsűri így indokolta a döntést:
„A Csak családról ne című dokumentumfilm kendőzetlen, hiteles, organikusan kibontakozó leképezése egy nagyon aktuális társadalmi problémának. Kis Anna rendező alázatosan nyúl a koncepcióhoz, így a film nem tekint leereszkedően a hátrányos helyzetben élő fiatalokra vagy épp a velük foglalkozó pedagógusokra, nem próbálja megsajnáltatni az alanyokat, hanem a mindenkinek kijáró törődéssel meséli el az élet által alakított narratívákat. A film vállalja a saját esetlenségét, és egészen apró részletekkel kiegészülve mutat be valós emberi sorsokat ennek pedig egy meghatározó, megragadó filmélmény az eredménye, ami további
gondolkodásra, párbeszédre késztet.”
A díjátadóra a Magyar Filmtudományi Társaság Debrecenben tartott éves konferenciáján kerül sor 2021. november 5-én.
A programról bővebben itt lehet olvasni: https://www.filmtudomanyitarsasag.hu/hirek/a-2020-as-tavaszi-felevben-elindul-a-magyar-
egyetemi-filmdij/509/
https://www.filmtudomanyitarsasag.hu/oktatas/magyar-egyetemi-filmdij/